... Nagyon hirtelen jött ez a rettentő hideg. Egyik napról a másikra 35fokokból lett 15. Mondják sokan, hogy * hát persze, hogy ilyen az idő, mert jön az átok vagy ha jobban tetszik az iskola* Nem tudom. Számomra ez olyan furcsa, gyerekes dolog, hogy valaki ennyire gyűlöli az iskolát. Nem vagyok stréber kocka. Soha nem voltam kitűnő tanuló bevallom, de az, hogy utáljam az iskolát enyhe túlzásnak mondanám. Elég sok emlék köt hozzá. Főleg, hogy pont most léptem át egy másik iskolába. Életem nagyobb részét a padokban töltöttem, ahogy a legtöbb ilyen korú gyerek. Nem kéne ennyire rühelleni. Miért kell mindig mindennek csak a negatív oldalát látni? Az emberek itt rontanak el mindent. Csak -jaaj, meg nee- lustulnak otthon. És ha valami feladat, vagy akármi eléjük kerül máris keresik benne a rosszat és próbálnak kibújni alóla. Nyilván nekem is vannak olyan pillanataim, amikor negatív vagyok és rossz a kedvem, de valakinek ez rendszeres. Gondoljunk már a jóra is. (Visszatérve az iskolához.) Láthatod a rég nem látott osztálytársaidat. Szünetekben és órákon mehet a hülyülés. Igaz, tanulni kell. És? nagy dolog. Megtanulod. Nem hiába mondják szüleink, hogy ezen múlik a jövőd. Igazuk van, mint általában...
Sok szerencsét mindenkinek a holnap kezdődő, újabb tanévhez : )
.... Az amikor valakit elveszítesz. Amikor már nincs melletted. Nem érzed a kötődést. Amikor már túl sok eltérés van köztetek. Ez a világ egyik legrettenetesebb dolga. Mintha kitépnének valamit a testedből. Elveszítenéd az egyik feled. Mindennap csak arra gondolsz, hogy lehetne ez másképp, de te elrontottad. Megváltozott valami. A sors hozta így. Nem tudsz vele mit kezdeni. De mégis vissza akarod kapni bármi áron. Főleg, mert sok mindenen mentetek keresztül. Amikor elkísértétek egymást a világ végére is. Együtt oldottatok meg ezer meg ezer problémát. Segítettetek egymásnak mindenben és egy idő után elérsz arra pontra, hogy a legjobb barátnődnek vallod mindenki előtt, mert megbízol benne, kedveled mint embert. Egyre jobban megismered és tudod mit reagál a bizonyos szituációkban. Tudod, hogy magára kell hagyni, amikor valami gondja akad és nem kell a nyakában lógni és vigasztalni. Tudod, hogy nem könnyen nyílik meg neked. Nehezen fogadod el, de megérted. Minden hibájával elfogadod és próbálod magadat is elfogadtatni vele, kisebb nagyobb sikerrel. Próbálsz mellette állni akármennyire nehéz is. Támogatod. De egyszerűen valami mindig közbe jön. Valami mindig mindent elront egyik pillanatról a másikra. Nem tudom, hogy mi magunk vagy valami külső erő csinálja, de elszakít. Én ezt nem akarom. Akárhányszor elment több időre, vagy csak pár napra messzebbre éreztem, hogy hiányzik. Hiányzik az, hogy valakinek elmondjak olyan dolgokat, amiket esetleg másnak nem mondanék el. Hiányoznak a hülyeségek, amiket együtt találunk ki. Mi lenne, ha nem csak pár napra törne meg ez az egész, hanem több hétre, hónapra, évre vagy örökre. Nem lennék teljes.... (s.a.)
Miután megérkeztünk a gomba sok ezer fajával teli táborhelyre, megcsináltuk egyedi zászlónkat VidámVízilovak névvel AdaAnyu nagy segítségével, Örömmel mentünk a füves pályára várni a különböző szívatásokat. Nos az, hogy egy vödör vízből a szájunk segítségével halásszunk ki egy szilvát majd fussunk el egy liszttel teli tálcához és szintúgy szájjal keressünk borsmentás cukrokat, talán már szívatásnak nevezném. Istenien néztünk ki az kétségtelen. Azzal, hogy nem aludtam egy röpke percet sem szerintem nem lepek meg senkit. Főleg az esti összekötős, sötét, csoki keresgélés után. Ezeket az apróságokat leszámítva szerintem egy ****jó tábor volt.
Bogi <3 kalandpark vicces volt. Köszönöm. :) Csapat ---- Tarzan, rap adtam.
Holnap Osg?! meglátjuk.... : |
kilencedikévfolyam. biglájk <3
...Vannak pillanatok. Pillanatnyi érzések, amik egyszerűen csak kitörnek belőled. Látják rajtad, a szemedben, az arcodon, hogy valami nincs rendben, de te csak azt hajtogatod, hogy *semmi bajom* de ők nem képesek felfogni, pedig igaz. Majd azt mondogatják, hogy semmi sem történik ok nélkül. Na ez ebben az esetben nem így van. Nem tudom az okát, egyszerűen nem tudok nevetni. Nehezemre esik felfelé görbíteni a számat. Túl erősen húz lefelé. A mély felé. Aztán ez a röpke pár perc elsuhan és újra visszatérek önmagamhoz és már nem küszködöm a torkomban lévő gombóccal és a szememben lévő könnyekkel. Elmúlik és újra mosolygok...
... Amikor túl sok gondolat és esemény gyülemlik fel a fejemben, egyszerűen elmegyek sétálni és letelepszem arra a helyre, ahol a világon a legjobb gondolkozni. Több mint 1 órát ülök egy helyben. Közbe figyelem az embereket és kiürítem a fejem. Aztán rájöttem, hogy az emberek mennyire nem figyelnek társaikra. Csak azt nem értem miért. Ugyanolyanok. Lehet, hogy más a hajuk színe, az alakjuk, a nemük, de attól függően egy fajba tartoznak. De mégis csak saját magukra tudnak gondolni. Mennek a saját fejük után. Szinte nem is néznek körbe. Ha valaki összeesne az utcán fogadok, hogy csak az ott lévő emberek negyede sietne oda felsegíteni, a többiek mintha mi sem történt volna folytatják telefon beszélgetésüket, bedugják a fülükbe a zenét és elmennek. Nem néznek magukba, pedig velük is megtörténhetne hasonló eset. Akkor nekik sem esne jól. Most úgy beszélek, mintha én nem ebbe a *fajba* tartoznék. De legalább én felhívnám a mentőket, körülnéznék az utcán és nem csak önzően saját magamra gondolnék...
... A távolság, kapcsolat romboló. Megismersz valakit, akivel még szeretnél találkozni, mert egyszerűen, olyan kötődés alakult ki köztetek, ami elég erős és aztán szembesülsz azzal, hogy messze van. Nap mint nap beszéltek, és könnybe lábad a szemed, mert tudod, hogy szinte soha nem láthatod újra. Mint egy barát megölelnéd, de nincs melletted. Rettenetes érzés. Néha úgy érzed, mintha üres lennél vagy mintha hiányozna valami az eddig kerek életetből. Igen ebben a helyzetben vagyok most. Megismertem egy jó embert, akit szinte soha nem láthatok újra. Csak beszélhetek vele virtuálisan semmi több. Mindig valami megnehezíti az életem. Azt hittem én irányíthatom, de borzasztó nagyot tévedtem...
... Amikor egy kapcsolat elér egy olyan szintet, amikor már tényleg nincsenek titkok. Mindkét félnek a lelke tárva nyitva áll egymás előtt. Minden apróság mondatokban folyik ki szájukon. Ez a kötődés a legszebb. Ez az úgymond szünet jót tett. A hosszú idő alatt alig gondoltam rád. Azt hittem azért mert már nem érzek semmit, de ma már tudom, hogy mind azért volt, hogy ne kínozzam magam. Ismét valamin keresztül mentünk mindketten, de ez nem állít meg minket. Szükségünk van egymásra... <3
-... Már előző nap izgatottan tettem-vettem a szobámba és próbáltam mindent elrakni, ami fontos lehet. Felszálltunk a buszra és pár óra elteltével máris megpillantottunk a tábort. Igaz, hogy már 7 éve ide járok, de mégis olyan izgatottság és dejavu futott át a testemen. Hallottam már sok véleményt erről a táborról. Valakinek tetszik, valakinek nem, de hát az embereknek mindig eltérő a véleményük. Nekem viszont ilyen hosszú idő után is marad ugyanaz. Tökéletes tábor a kikapcsolódásra, új kapcsolatok szerzésére, a hülyéskedésre és stbstb. Visszatérve izgatott lettem. Első nap még csak ismerkedtünk a faház társainkkal, de azt hiszem az idő elteltével olyan erős kapcsolatok jöttek létre, hogy az valami elképesztő. Soha nem gondoltam volna, hogy azok az emberek, akiket eddig minden nap láttam elmenni mellettem az iskola folyosóján, ennyire jó fejek, megértőek, együttérzőek és barátra méltóak. Ebből látszik mennyire nem építettem jól az iskolai kapcsolatokat. 8 év alatt nem sikerült és most egy 10 napos kiruccanás után igen.
-... Ahogy beléptünk az üres, gyenge kölcségvetésű, poros faházba szinte rögtön elkezdtünk takarítani, megágyazni és berendezkedni. Majd következett a várva várt inycsiklandozó, bél simogató, majd a toaletból visszaköszönő ebéd. Azt hiszem mindenki tudja mire akarok kilyukadni. Mint minden évben, nem igazán nyerte el most sem a tetszésünket a menza kaja. Azért, aki felkészült volt hozott magával:- zacskós levest, répát, répapucolót, kést, kanalat, villát, vágódeszkát és tulajdonképpen az egész konyhát. Igazi túlélő készlet. Ahogy teltek a napok esővel, ijesztő viharos éjszakákkal, a csodálatos étkezésekkel, 200m mélyen alvásokkal, úgy kezdtünk összeszokni és egyre jobban hülyéskedni. Ha szomjasak voltunk csak kiszívtunk egymás testnedvét és ha kirázott a hideg, akkor tudtunk, hogy csak az őrangyalunk bökött meg facebookon. Aztán sajnos a hülyéskedések kezdtek megszűnni és egyre komolyabb dolgok történtek. Volt itt dráma, vígjáték, tragikomédia és hasonló finomságok. Műveltem egy-két olyan dolgot, amit nem kellett volna megtennem, de csak azért csináltam, mert hiányzott valami kaland. Számomra az utolsó két este volt a legjobb este. Hullócsillagok ezrét láttam és, ami elég mese szerű és hihetetlen, hogy volt olyan, akivel ugyanazt kívántuk, majd másnap teljesült is. Volt egy kis kommandó is, esti futkározás, vizipipázás és a csillagoktól fehérlő égbolt nézegetés. Ez volt életem eddigi legszebb tábortüze és a leghangulatosabb is.
Egész hazafelé vezető úton azon gondolkoztam, hogy ez a kis idő jó volt-e vagy nagyon rossz volt. És most sem tudom eldönteni. Annyi jó és e-mellett rossz dolog is történt, hogy egyszerűen nem tudom. Tanácstalanul tekintek vissza a múltba, de annak örülök, hogy ezen végig mentem...-
3-as faház (L)
BBiak. <3 jó volt megismerni titeket. :'( hiányoztok.
-... Minden összejött. Minden sikerül. Azt hiszem meg van mindenem, amire eddig szükségem volt. Tényleg mindennap átjár a boldogság hulláma. Jobbnál jobb napjaim vannak. De valamiért mégsem vagyok teljesen örömteli. Legalábbis addig nem míg a barátaim nem lesznek azok. Szeretném őket is mosolyogni látni, nem csak önzően a saját örömömnek örülni. Akkor lesz őszinte a mosolyom, ha a barátaimnak is az. Velük együtt vagyok teljes. Szeretnék nekik segíteni. Csak nem tudom hogyan csináljam. Eddig ők segítettek nekem átvészelni a legszörnyűbb időszakomat. Most rajtam a sor. Amit akkor kaptam, most vissza kell adnom. Ez a feladatom és ha elvégeztem végre nem csak én leszek boldog teljesen, hanem a számomra legfontosabb emberek is...-
... Nagyon hirtelen jött ez a rettentő hideg. Egyik napról a másikra 35fokokból lett 15. Mondják sokan, hogy * hát persze, hogy ilyen az idő, mert jön az átok vagy ha jobban tetszik az iskola* Nem tudom. Számomra ez olyan furcsa, gyerekes dolog, hogy valaki ennyire gyűlöli az iskolát. Nem vagyok stréber kocka. Soha nem voltam kitűnő tanuló bevallom, de az, hogy utáljam az iskolát enyhe túlzásnak mondanám. Elég sok emlék köt hozzá. Főleg, hogy pont most léptem át egy másik iskolába. Életem nagyobb részét a padokban töltöttem, ahogy a legtöbb ilyen korú gyerek. Nem kéne ennyire rühelleni. Miért kell mindig mindennek csak a negatív oldalát látni? Az emberek itt rontanak el mindent. Csak -jaaj, meg nee- lustulnak otthon. És ha valami feladat, vagy akármi eléjük kerül máris keresik benne a rosszat és próbálnak kibújni alóla. Nyilván nekem is vannak olyan pillanataim, amikor negatív vagyok és rossz a kedvem, de valakinek ez rendszeres. Gondoljunk már a jóra is. (Visszatérve az iskolához.) Láthatod a rég nem látott osztálytársaidat. Szünetekben és órákon mehet a hülyülés. Igaz, tanulni kell. És? nagy dolog. Megtanulod. Nem hiába mondják szüleink, hogy ezen múlik a jövőd. Igazuk van, mint általában...